Pályázatfigyelés

Pályázatfigyeléssel már előrébb juthat egy cég

A cégek igen sokszor elgondolkodnak azon, hogy talán egy pályázat segítségével plusz pénzhez juthatnak. Azonban ez nem elég ahhoz, hogy a pályázati célok megvalósuljanak. Nagyon fontos, hogy a pályázatokkal kapcsolatban naprakészek legyünk. Szinte hetente írnak ki új pályázatokat, de ezeknek a pályázatoknak a felkutatása nem a legegyszerűbb. A pályázatfigyelés ( http://forrascentrum.hu/ingyenes-palyazatfigyeles.html ) legalább olyan komoly, mint a versenytárselemzés, mégsem kerül annyiba, mint gondolná. A pályázatfigyelés segítségével, sokkal több pályázati lehetőség érhető el, hiszen nem minden esetben lehet ezeket megtalálni az interneten. Sokszor komoly kutatási feladat elé állítja a szakembereket is. A pályázatfigyelésen túl érdemes igénybe venni a pályázatírási szolgáltatást is, ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy a megfelelő pályázatra a megfelelő anyagot nyújtjuk be.

 

A Forráscentrum weboldalára lépve egy űrlap kitöltése után máris kapcsolatba kerülhetünk a szakemberekkel. Nevet, email címet, telefonszámot, cégnevet és üzenetet lehet hagyni az űrlapon keresztül. A telefonszám megadása nagyon fontos, hiszen ezen keresztül nagyon gyorsan visszahívják az ügyfeleket.

A hitelekről, a kockázati tőkéről és a pályázatokról is részletes felvilágosítást nyújtanak. Minden hónapban egy alkalommal a fontos események így eljuthatnak minden vállalkozáshoz. Az e-maileket minden esetben txt formátumban küldik ki az érdeklődőknek. A levelekben hivatkozások lesznek elhelyezve, amelyek segítségével az adott pályázat azonnal el is olvasható.

A Forrás Centrum csapata már eddig is több céget juttatott hozzá igen magas pályázati pénzekhez. A pályázatíró csapat egész évben várja a vállalkozások jelentkezését, hiszen hiteleknél, pályázatoknál és állami támogatásoknál is tudnak segítséget nyújtani. Mindig a megfelelő pénzügyi terméket ajánlják fel a vállalkozásoknak, így elkerülhető az, hogy olyan pályázatra adják be az anyagokat, amely már eleve elnyerhetetlen. A hiteleknél is mindig a legjobb konstrukciókat helyezik előtérbe és emellett minden vállalkozás számíthat a speciális szaktudásukra valamint a már meglévő kapcsolatrendszerükre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.