Régen volt: Navigáció a memóriák dzsungelében (1 rész)

Sohasem kínálkozhat ennél jobb alkalom a memóriakapacitás bővítésére. Vegyük figyelembe, hogy a memória-intenzív alkalmazások (pl. a videótömörítők) korábban is az 1 GB-os konfigurációkat tekintették alapvetőnek. Ha pedig eszünkben jut a Microsoft eljövendő Vista operácis rendszere, akkor sejthetjük, hogy a Nagy Testvér sem fog spórolni a memóriával. Erre megerősítéssel szolgál a THG nemrégiben megjelent cikke: Valójában mennyi RAM-ra van szükségünk?.

Bevezető

A memóriaméret maximalizása új konfigurációk esetében persze nem jelent gondot, viszont számos kérdést vet fel meglévő rendszereink fejlesztése során, különösen, ha gépünk összeállítója valamely nagy OEM gyártó. Vajon milyen típusú és sebességű memóriát igényel? Mekkora mennyiséget támogat a rendszer? Milyen tényezők lehetnek hatással a kompatibilitásra? Indokolt márkás RAM-ot venni? Milyen forrásból lehet begyűjteni a döntéshez szükséges információkat?

Minden fenti kérdésen, s még néhányon végig megyünk ezen cikk keretein belül. Amint egyre mélyebbre hatolunk a memóriák dzsungelében, minden olyan tényezőt bemutatunk, ami befolyásolja döntésünket; bemutatjuk a főbb márkákat, mint az Apacer, Corsair, Crucial, Kingston, Mushkin, PNY és a Viking.

Előbb a minőség!

A memóriacsipek sebességét tesztelik eladás előtt. Ez a folyamat úgy történik, hogy addig tesztelik a csipeket, amíg ki nem derül, hogy melyik az a legmagasabb sebesség, amin stabilan képesek üzemelni, majd ennek megfelelően címkézik fel őket. De ha mindegyiket “validálják”, akkor miért is ne bízhatnánk meg bennük?

Nos, igaz ugyan, hogy a csipek egyből a memóriamodulokat gyártó cégekhez kerülnek, azonban a RAM is ugyanolyan árucikk, mint az összes többi. Korábban láthattuk, hogy mi történik akkor, amikor a modulgyártók kondenzátorhibái kihatással voltak az alaplapokra – így hát egy lelkiismeretlen modulgyártót sem akadályoz meg semmi sem abban, hogy a hatalmas memóriamixbe egy-egy gyengébb terméket is beledobjon.

Számos probléma szokott adódni a “felülcímkézett” RAM-okkal is. Ezeket a modulokat nagyobb sebességgel címkézik fel, mint amire a csipjei hitelesítve voltak. A legdurvább esetben a csipek azonosítóit leradírozzák, majd újracímkézik őket, s immáron gyorsabb memóriaként adhatók el. Néha még erre is lusták, és egyszerűen egy matricát ragasztanak a memóriamodulokra. Hamis RAM? Sajnos néha ez is megesik. Gyakran piti ügyletek keretein belül kerülnek be a piacra akciós termékekként álcázva. A garancia nyújt ezek ellen némi biztonságot, de mi van akkor, ha a forgalmazó időközben felszívódik?

Mindezeken felül olyan rossz minőségű modulok is kikerülhetnek a piacra, amelyeket jó minőségű csipekből állítanak ugyan elő, az alkalmazott gyártási eljárás viszont nagyon gyenge eredményt produkál. A gyenge minőségű termékeket áruló boltok persze emiatt idővel eltűnhetnek – a gyártók is tudják ezt, ezért sokszor csökkentett garanciával hozzák forgalomba termékeiket. Az ilyen modulok gyakran produkálnak véletlenszerű hibákat a garanciaidő alatt, alacsony sebességen üzemeltetve azonban a legtöbb felhasználó nem jön rá, hogy ez a memória maitt van.

Minek is kockáztassunk ilyesmivel, ha utána úgyis ki kellhet cserélni? Mi inkább a márkás, élettartam-garanciával rendelkező termékeket ajánljuk – és a hírnevet, ami ezek mögött áll.

A memóriasebesség összetevői

A RAM-okat általában a legmagasabb stabil sebességre hitelesítik. Ezt először a csipgyártó teszi meg, a ciklusidőket (cycle time) figyelembe véve (ns); ezután következik a modulgyártó, aki a frekvenciát méri le (MHz). A ciklusidő és a frekvencia közötti fordított arányosság miatt a frekvencia egy osztással meghatározható a ciklusidőből. Ha például egy 200 MHz-es SDRAM-ot tekintünk, ami 5 ns-os ciklusidővel rendelkezik, akkor az 5 ns-t elosztva 1000-rel 0,005 millisecundumot kapunk, amivel az 1-et elosztva máris előáll a 200.

Tervezési okokból a DRAM addig képes megtartani az átala tárolt adatot, amíg áram alatt van – így nincsen maximális ciklusidő. Például egy 133 MHz-es SDRAM 133-100-66 MHz-en üzemel tipikusan, de akár 1 MHz-nél kisebb frekvencián is működhetne attól függően, hogy a rendszer milyen gyorsan fér hozzá. Ez nagyfokú kompatibilitást eredményez, így a gyorsabb modulokat régebbi rendszerekben is használhatjuk; így a gyártók esetében bevett gyakorlat az, hogy amikor beszüntetik a lassabb modulok gyártását, a gyorsabbak egy részét lassabbnak címkézik fel. (Ez megmagyarázza a PC100-as, 7 ns-os modulok népszerűségét)

A DDR (Double Data Rate, Kétszeres Adatsebesség) technológia pedig lehetővé teszi, hogy egy órajelen belül kétszer férhessen hozzá a rendszer az adatokhoz, így a 200 MHz-es DDR modulok valódi adatsebessége 400 MHz – ezért hívják DDR400-nak. Az elnevezési konvenciók annyiban változtak, hogy a ezután a sávszélességet tüntették fel. Ez a 64 adatúton, egyenként 8 bájtos csomagok segítségével, 400 MHz-en éri el a 3 200 MB/s-os sávszélességet (400 x 8 = PC3200).

A régebbi modulokat egyedül a frekvenciájuk vagy az adatsebességük alapján címkézték fel. A PC133-as SDRAM 100%-os stabilitást garantált 133 MHz-es frekvencián, míg a PC800 RDRAM 800 MHz-es adatsebességgel rendelkezett. Egy jól ismert, bár ritkán emlegetett tény, hogy az RDRAM is a DDR technológiát alkalmazta, így a PC800 RDRAM valójában 400 MHz-es órajelen járt.

Az RDRAN egyedi körülményeket teremtett az iparágban, mivel a magas órajeleit szűk busza aknázta alá: kezdetben 16, majd később 32 bites busszal rendelkezett. A valóság azonban az volt, hogy a 16 bites PC800 kétcsatornás módban (32 bit a párhuzamosságból eredően) ugyanolyan sávszélességgel rendelkezett, mint a “lassabb” DDR400 SDRAM modulok, egycsatornás (64 bit) módban. A fentiek következtében a DRAM gyártók inkább a nagyobb sávszélességeket választották jelölési módnak.

A memóriasebesség összetevői
Az SPD (Serial Presence Detect, soros előfordulás-detektáló) csip fontos konfigurációs értékeket tárol

Minden modulok megtalálható egy apró csip, az SPD, ami az előírt sebességet és a megfelelő időzítéseket tartalmazza a modul számára; ezekre az adatokra szokás SPD adatokként is hivatkozni. Ezt a csipet bootoláskor olvassa ki az alaplap BIOS-a, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az automatikusan beállított értékek megfelelők. A lassabb RAM-ok mindig kompatibilisek a lassabb rendszerekkel, azonban, ha a BIOS nem ismeri fel az SPD értékeit, előfordulhat, hogy nem tudjuk őket maximális teljesítményre konfigurálni.

Memóriatípusok

Igaz, hogy számos mai rendszer PC3200 DDR SDRAM-ot vagy még gyorsabb DDR2 SDRAM-ot használ különböző sebességeken, a korábbi high-end rendszerek ugyanúgy alkalmasak a mai feladatok ellátására. Például az Intel 850/850E chipset sok ideig uralta a piacot sebességét tekintve, jelentős szükségleteket teremtve ezzel az RDRAM-ok irányában. Az RDRAM olcsóbb alternatívája ekkor a DDR SDRAM kellett volna, hogy legyen, az Intel kezdetben mégis öregebb PC133 SDRAM-okkal büntette a vásárlókat. Ezalatt más chipsetgyártók már PC2100-at és PC2700-at alkalmaztak saját termékeikben, támogatva az AMD és az Intel processzorait egyaránt.

Memóriatípusok
RDRAM (fent) és DDR SDRAM (lent) modulok

Nézzük hát a rossz híreket. Az RDRAN árai magasan maradtak annak ellenére, hogy más termékek ára csökkent. Sokszor komplett platformokat dobtak ki a vásárlók a bővítés során, mivel találtak egy olcsóbb CPU/alaplap/DDR SDRAM kombinációt, aminél egyetlen RDRAM is drágább lett volna. Ilyen számítások során persze nem vették figyelembe, hogy sokszor a tápegységet és a házat is kellett cserélni – mindez az otthoni felhasználóknak nem akkor gond, hatalmas gépparkot üzemeltető cégeknél azonban mindez jelentős problémát jelentett volna.

A jó hír azonban az, hogy a külön is forgalmazott alaplapok visszafelé kompatbilisek PC3200-tól egészen PC2100-ig. Ez persze nem garancia az OEM gépeket birtoklók számára, hiszen ezekben gyakran a BIOS jelenthet korlátot, a magasabb SPD értékek támogatásának hiánya miatt.

Memóriatípusok
PC3200 DDR (fent) és PC5300 DDR2 (lent) modulok

Az egészen 800 MHz-es adatsebességig kelérhető DDR2 modulok lassan leváltják a PC3200 DDR SDRAM-okat. A széles skálájú sebességbeli értékek miatt egyre fontosabbá válik annak ismerete, hogy mi és hogyan működik a gépünkben – így elkerülhetjük a felesleges pénzköltést olyasmire, ami nem hoz sebesség-növekedést.

A PC133 árai viszont csak akkor elfogadhatónak, ha nem érdekes a gyenge teljesítményük. Ebben a cikkben Single Data Rate SDRAM-nak nevezzük majd ezeket, de szigorúan csak az összehasonlítás kedvéért, mivel ezek a rendszerek már a múltat jelentik.

Kapacitás és kompatibilitás

Az adatsűrűségi és kapacitásbeli korlátok egyre kevesebb rendszerben jelentenek valódi gondot – sa ját rendszerünk mégis ilyen lehet. Ezek a korlátok magukban foglalják a memóriafoglalatok számát, a chipset által támogatott maximális kapacitást, a BIOS korlátait, vagy az operációs rendszer megszorításait. Ezek a problémák már szinte a múltba vésznek, ezért gyakran történelemként tekintünk rájuk.

Az első eset, amikor sok rendszerépítő kompatibilitásbeli korlátba ütközött, az Intel 430 VX chipset idejében volt. Ez sovány, 2 MB-os csipenkénti kapacitást támogatott, így a maximális memóriakapacitás 32 MB lett, a 16 csipes modulok esetében. Ekkor már elérhetőek voltak a duplamagasságú 64 MB-os, 32 csipes modulok, ezek ára azonban eléggé félelmet keltő volt akkoriban. Sokan vádolták a chipsetet azzal, hogy nem PC100 kompatibilis – tévesen, mert alacsonyabb sűrűségűnek tartották őket, s azt hitték, hogy ezek hibátlanul működtek volna VX-ekben.

Az Intel volt a felelős a következő főbb kapacitásbeli korlát miatt is, a 430TX / 440LX / 440EX / 440BX / 440ZX chipsetekkel, amelyek 16 MB-os csipméretet, s összesen 16 csipet támogattak (256 MB). Ekkor is vádolták a “jól informált” kollégák a chipseteket, hogy nem támogatják a PC133-as modulokat, s minden hiba emiatt van. Ehhez hozzájött az Intel dokumentációja, ami további zavart okozott azzal, hogy tévesen írt egy 128 MB-os modulonkénti korlátról, ami az IBM által fejlesztett BIOS 256 MB-os támogatásának hiánya miatt történt (volna) így.

A modern rendszerekben általában 2- vagy 4 GB-os kapacitás-korlátozást figyelhetünk meg, a BIOS-tól és a chipsettől függően. Egyébként az operációs rendszerekben is van ilyen korlát: a Windows 9x és ME mindössze 512 MB-ot támogatott, bár trükközéssel ezen lehetett segíteni – több problémát okozva ezzel. A Windows 2000 és az XP 4 GB-ot is támogat, bár a hozzáférést általában 3 GB-ra korlátozza – így válik praktikus céllá 2 GB beszerzése a legtöbb vásárló számára.

Vevői erőforrások

Hova forduljanak a vevők, hogy megtudják a rendszerük által támogatott maximális értékeket? Számos gyártónak vannak memória-konfigurátoraik, amelyek egy teljes listát tartalmaznak arról, hogy az adott rendszer milyen típusú és mennyiségű memóriát támogat. Jó néhányat megnéztünk ezekből; tesztjeink során majd visszaköszönnek ránk – cégnév szerint abc sorrendben.

Apacer Memórakereső

Az Apacer konfigurátorja gyorsan megtalálja a megfelelő cikkszámot az OEM rendszerek adatai alapján. Alaplap szerinti keresést is lehetővé tesz, azonban a támogatott alaplapok listája eléggé rövid.

Az Apacer sajnos nem linkel online webáruházba, s nem jeleníti meg a kijelölt termékek gyártóit sem. Emiatt érdemes más keresőmotort használni.

Corsair Konfigurátor

A Corsair oldalán lenyíló mező segítségével vagy kereséssel is rálelhetünk a rendszerünkre vagy alaplapunkra. Mindkettő látható.

Corsair Konfigurátor
Válasszuk ki rendszerünket, vagy bízzuk magunkat a keresőre

Corsair Konfigurátor
Adjuk meg a kapacitás/sebesség adatokat, majd menjünk “Buy Now” linkre

Corsair Konfigurátor
A Corsair a PriceGrabber keresőmotorját használja a releváns gyártók megkeresésére. Összességében a Corsair megfelelő szolgáltatást nyújt, tekintve, hogy nem árusítja termékeit közvetlenül, bár rendszerünk gyártójának kiválasztása után a vásárláshoz még szükséges jó pár lépés. Emellett számos régebbi modell nem volt elérhető sem a TG Stores-on, sem a PriceGrabber keresőmotorján keresztül. Végül, a Corsair nem említi, hogy párba válogatott modulok vajon működnek-e a Dell Dimension 4600-ban.

Crucial Memory Advisor

A Crucial minden elképzelhető rendszert számon tart, s ezekhez RAM-ot is kínál az online boltján keresztül. Nagyon átfogó, így nagy gyártók néhány régebbi rendszeréhez is találunk modulokat. Van néhány modul, ami szerepel az online boltb listáján, mégsem elérhető – viszont fontos tudnunk, hogy a Crucial sohasem gyártott DRAM csipeket. A Crucial a 3 dolláros kiszálíttási költségről, ha 39,99 dollár feletti összegért rendelünk (5-6 nap).

A Dell Dimension 4600 ajánlásait böngészve nem látjuk, hogy a Crucial említeni, hogy ez a gép ne lenne gyorsabb párba válogatott modulokkal. Valójában az ajánlott méret egyetlen 512 MB-os modul, a kétcsatornás módról nem esik szó. Ezeken felül a Crucial konfigurátorja volt a legjobb a mezőnyben.