A vezeték nélküliség ereje

A vezeték nélküliség ereje

Nézzünk szembe vele, hogy a vezetékek csak megkötnek minket. Nem számít, hogy milyen kicsi és keskeny egy készülék, ha egyszer be kell dugni a falba, vagy a számítógépbe, akkor úgy viselkedik, mint egy kikötött tégla. A Wi-Fi nem megoldás a legtöbb eszköz esetében, mert túl sok energiát fogyaszt és biztonságos hálózatokon nagyon bonyolult a használata, a Bluetooth, Wireless USB és minden egyéb UWB kapcsolat, még az infravörös is egy jobb alternatíva. Még idén sok olyan készülékkel találkozhatunk, amelyek vezeték nélkül nemcsak file-okat továbbítanak a számítógépnek és arról, hanem perifériákat is csatlakoztatnak, zenét játszanak le, TV adást sugároznak az egész házban és még tölteni is tudnak. Ezek azok a vezeték nélküli technológiák, amikre érdemes odafigyelni 2007-ben.

A vezeték nélküli áramszolgáltatás nem egy afféle halálsugár, mint aminek hangzik: a töltendő készüléket közel kell vinni a töltőegységhez. De ahelyett, hogy valamit is össze kellene dugni – és szükségünk lenne egy megfelelő töltőhöz minden eszközünkhöz – egyszerűen csak ráhelyezzük a készülékünket a töltő felületre. A Visteon megpróbálja az eCoupled töltési technológiát meghonosítani az autókban; egyelőre csak egy beszerelhető egységgel, ami a pohártartó helyére kerül, tehát kábel még mindig van. Így viszont a töltőt csak egyszer kell áram alá helyezni, és utána már csak be kell rakni a telefonunkat, fényképezőnket vagy médialejátszónkat a töltőbe, ahelyett, hogy a kábelekkel kellene foglalkozni.

A Visteon reményei szerint olyan töltő dobozokat fog gyártani, amiket opcióként lehet majd rendelni az autókhoz, és egy vagy két készüléket lehet elhelyezni benne. Ez már csak azért is lehetséges, mert az eCoupled egy olyan technológiát használ, ami már manapság is működik víztisztító rendszerekben, tehát csak nagyobb teljesítményt kell megvalósítani az elvárások alapján. Ez azt jelenti, hogy akár arra is képes lehet, hogy az autón belüli áramellátás szerepét is átvegye. Ez a technológia majdnem annyira hatékony, mint a vezetékes, de nem okoz semmilyen meghibásodást a véletlenül ráhelyezett tárgyakban (például: hitelkártyákban), állítja a Visteon.

Herman Miller most próbálja engedélyeztetni ennek a rendszernek az asztalokba való építését, tehát elegendő lesz a mobilunkat lerakni az asztalra, és máris elkezd tölteni, és a töltés automatikusan befejeződik, ha az akkumulátor megtelt. A Motorola volt az első gyártó, aki jelentkezett a technológiáért; egyelőre csak külön vásárolható akkumulátorokba szerelnék be ezt a megoldást, majd fokozatosan egyre több telefonba is. A Mobility Electronics – aki az iGo univerzális töltőt gyártja, amelyik képes több mint 2700 különböző készülék töltésére a megfelelő átalakítóval – azt is tervezi, hogy készít egy eCoupled adaptert, így nem kell egy új telefont vagy PDA-t vennünk az új technológia használatához.

Az eCoupled rendszer sokkal hatékonyabb verziója az indukciós töltésnek, mint amit már az elektromos fogkefékben régóta használnak. A WildCharge egy másik megoldást használ, aminek a működését a cég nem árulja el, de a WildCharger egy olyan vezeték nélküli töltő alátét, amire egyszerre több készüléket is helyezhetünk. A 40 dolláros WildCharger mini 15 W energiát sugároz, ami elég ahhoz, hogy egyszerre töltsünk egy telefont, PDA-t, MP3 lejátszót és egy digitális fényképezőt. Egy laptop töltéséhez viszont már a nagyobb és drágább változatra van szükségünk. Emellett nagyjából 10 dollárért tudunk adaptert venni minden eszközünkhöz.

A Visteon és a WildCharge is már idén nyáron megkezdi a termékeik szállítását, a Powercast viszont még az év végéig vár. Egyelőre csak a Philips jelentkezett a technológia használatáért, mivel az tényleg vezeték nélküli. Ugyanis a Powercast rendszere nagyjából másfél méternyi távolságra juttatja el az energiát, csak nagyon alacsony szinten. Az ötlet szerint, akiknek mindig problémájuk van az akkumulátoruk töltésével, mostantól elegendő, ha egy körömnyi méretű vevőt csatlakoztatunk a készülékre, és ha a sugárzás körzetében vagyunk, akkor így az folyamatosan tölt, és fel is töltődik mire elhagyjuk a hatósugarat.