Amit az ásványgyöngyök hatásairól érdemes tudni

Amit az ásványgyöngyök hatásairól érdemes tudni

A kiegészítők mindig is fontos szerepet töltöttek be az emberek életében. Míg korábban a társadalmi hovatartozás jelképeinek számítottak, addig manapság inkább az önkifejezés és a vonzó megjelenés eszközei. A klasszikus arany és ezüst ékszereken túl azonban léteznek olyan ásványgyöngy kiegészítők is, melyekkel egészségi állapotunk érdekében sokat tehetünk.

 

Az ásványok hatásait az ezoterikus gondolkodásmód ismerői talán jól ismerik. A sokféle ásvány más és más területen segítik elő viselőinek életét. A testi, pszichés, mentális egészség megőrzése egyaránt fontos, hiszen ezek egymásra is hatással vannak. A komplex egészként működő test nem lehet teljesen egészséges, ha lelki problémák gyötrik az egyént, vagy testi panaszokkal szembesül nap mint nap.

 

Tudta? Az ásványgyöngyöknek többféle gyógyhatást is tulajdonítanak. Az agyi funkciók serkentésében, a jobb koncentrálóképesség megvalósításában például a hegyikristály, az ametiszt vagy a türkiz bizonyul remek választásnak. A hegyikristályt egyébként általános tisztításra és fájdalomcsillapításra is alkalmazzák.

 

A betegség az ezoterikus és keleti gondolkodásmód szerint a szervezet energiaáramlásában bekövetkezett akadályok miatt alakul ki. A pirit, a citrin, a vörös jáspis vagy például a rodonit ásványok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az energiaáramlás kifogástalanul működjön. Az idegrendszer erősítését az amazonittól, a borostyántól, a rózsakvarctól várhatjuk, a lelki egyensúly megteremtésében pedig a holdkő, az opál és szintén a rózsakvarc segíthetnek. A hegyikristály és rózsakvarc egyébként kifejezetten sok területen vethetőek be az egészség érdekében.

 

Az ásványok gyöngy formájában is elérhetőek, melyekből akár saját kézzel is készíthetünk ékszereket. Ehhez érdemes az online rendelés kényelmét választani, hiszen a megfelelő webáruház segítségével egy helyről szerezhetőek be az alapanyagok és mindazok az eszközök, kiegészítők, melyek az ékszerkészítéshez szükségesek. Az elfoglaltság egyébként remek választás mindazok számára, akik szeretnék kreatív energiáikat kiélni.

 

Az ásványgyöngy ékszerek készítésére akár egy vállalkozást is fel lehet húzni, melynek köszönhetően az otthon kényelméből érhető el biztos jövedelem. Alapanyag beszerzéshez, akár továbbértékesítés céljából is érdemes az ásványgyöngy ékszereket kínáló webshopok mellett letenni a voksot. Kreativitásra fel, a szükségszerűen otthon töltött időt is elűzheti ilyen módon!