Az itatópohár használatának bevezetése
A babák hozzátáplálása körülbelül hat hónapos koruktól kezdődik, ebben az időszakban az anyatej vagy a tápszerek mellett kezdenek ismerkedni más ételekkel is. Hat hónapos korban az emésztési és felszívódási folyamatok már kezdenek alkalmassá válni a zöldség- és gyümölcslé elfogadására, később pedig a pürék, pépek sem okoznak emésztési gondot. Az új ételek bevezetésekor mindenképpen törekedni kell a fokozatosságra és a nyomon követhetőségre, vagyis egyszerre csak egyféle új anyaggal érdemes próbálkozni, és néhány napot célszerű várni a következő kísérlettel. A baba egy éves korában a táplálkozás területén hatalmas fordulópont következik be, hiszen már egyre kevesebb olyan alapanyag van, amit ne fogyaszthatna a családdal közösen.
Ebben az időszakban figyeljünk a kis tejfogak egészséges fejlődéséért, amit legfőképpen a tisztántartásukkal, és a sok folyadékbevitellel érhetünk el. Azonban nem mindegy, hogy miből és mennyit iszik a baba. Egy éves kor felett már érdemes fokozatosan megismertetni a gyerekkel az itatópoharat. Azoknak a babáknak, akik végig anyatejjel voltak táplálva a szakemberek azt javasolják, hogy az itatópohár mielőbbi használatát szükségszerű bevezetni. Hogy miért? Mert a fogak számára ez több szempontból is előnyös lehet, egyrészt a baba foga az itatópohár használata során nem ázik, kevésbé áll fenn a szuvasodás kockázata. Másrészt pedig a cumisüveggel ellentétben az itatópohár esetében nem áll fenn az a veszély, hogy a pohár feje előretolja a fogacskákat. A folyadékbevitel esetében törekedni kell a cukormentes italok használatára, mint a víz, tea, gyümölcslevek.