Mennyit dob a cache a teljesítményen?

A legelső processzor, ami L2 cache-sel készült (bár még nem volt integrálva), a Pentium Pro volt, 1995-ben. 256 vagy 512 kB másodszintű gyorsítótárat helyeztek el az áramköri lapon, ami jelentős előrelépést jelentett a korábbi Pentium processzorokhoz képest, amelyek alaplapra szerelt gyorsítót használtak. A Slot 1 modulra épített Pentium II megjelenésével saját cache-memóriát kapott a processzor. De csak a Pentium III socket 370-es második generációja óta kerül a cache magára a processzorlapkára. Ez azóta nem változott, viszont a gyorsítótár mérete különbözhet processzortípuson belül is. Megéri-e több pénzt fizetnünk a nagyobb cache miatt? Régebben nem volt érdemes.

Mérhető volt a teljesítménykülönbség, de ez olyan kicsi volt, hogy megérte az olcsóbbat választani. A Core 2 Duo előtt pedig sohasem volt lehetőségünk háromféle cache-méretből választani.

A Pentium 4 első generációján 256 kB volt az L2 cache mérete (Willamette, 180 nm) és 512 kB a legsikeresebb, második generáción (Northwood, 130 nm). A Celeron képviselte a korszerű és olcsó termékek első generációját azonos technikai alapon, azzal a különbséggel, hogy kisebb volt a cache mérete és az FSB/mag órajele. Később további szolgáltatásbeli különbségek jelentkeztek, így jobban különváltak a piaci célcsoportok.

A 90 nm-es Prescott maggal köszönt be az 1 MB-os cache, és erősítette az Intel asztali processzortípusainak gerincét, amíg le nem váltotta a 65 nm-es Cedar Mill, 2 MB cache-sel. Éppen ebből használt az Intel kettőt, amikor megalkotta a Pentium D 900 sorozat második generációját. Igaz, a magasabb órajel és a nagyobb cache nem számított sokat, legalábbis akkor. Azóta sokminden változott; a Core 2 Duo (Conroe, 65 nm) jobb teljesítménye és alacsony fogyasztása már erősen összefügg a cache méretével.

Az AMD-nek nagyon meg kell gondolnia, mennyi cache-t épít termékeibe. Egyszerűen azért, mert a szilícium mérete meghatározó, amikor a 65 nm-es termelés még nem elégíti ki a keresletet, és továbbra is érezhető a gazdaságtalan, 90 nm-es technológiától való függés. Az Intelnek megvan az az előnye, hogy minden középkategóriás processzorát 65 nm-es technológiával készíti, s már tervezi is az L2 cache további növelését. A következő Core 2 generáció a 45 nm-es Penryn maggal készül, akár 6 MB is lehet a gyorsítótára. Vajon csak marketingfogás, vagy a duzzadó L2 cache valóban jobb teljesítményhez vezet? Járjunk utána!