Végleg elburjánzik a strukturálatlan adat?
A becslések szerint 2020-ra 40-50 zetabájtnyi adat létezik majd a világon (és hamarosan elérjük az 1 zetabájtos éves globális adatátvitelt is), ennek viszont 80-90 százaléka strukturálatlan lesz. Ez pedig nagy problémát jelent.
A mennyiség növekedésében nagy szerepe van persze annak a rengeteg adatnak, ami nap, mint nap különféle eszközeink segítésével tárolunk vagy készítünk – a filmek , a fényképek és videók, amiket okostelefonnal hozunk létre és így tovább. Ezek azonban csak egy részét jelentik a nagyobb gondnak. Csak a videós megfigyelőrendszerek közel egy exabájtnyi adatot generálnak minden egyes nap, ami nagyban köszönhető annak, hogy az eszközök felbontása egyre nagyobb, s az adatokat egyre tovább őrizzük meg.
Egyes szakértők egyenesen a globális felmelegedéssel állítják párhuzamba a trendet. Úgy látják ugyanis, hogy bár hatalmas problémáról van szó, az emberek mégis úgy tesznek, mintha nem létezne, egyszerűen nem vesznek róla tudomást.
Ez pedig oda vezet, hogy egyre nagyobb és nagyobb tárolókapacitásra van szükségünk, hogy a strukturálatlan és sokszor felesleges adatokat tároljuk – hardverekre, infrastruktúrára, ami pedig rengeteg energiát emészt fel.
Az adatközpontok globális hálózata már ma is alig képes tartani az ütemet az adatátvitel növekedésével: ahogyan a felhőalapú technológiák és az Internet of Things kora kezd beköszönteni, a helyzeten pedig csak súlyosbít az elképesztő mennyiségű tárolásra szoruló adat.
A megoldás az lehet, ha beiktatjuk az úgynevezett „data workflow” rendszert, melyben az adatok létrejöttük után eltárolásra és feldolgozásra kerülnek, majd archiválják azokat. Ehhez pedig olyan rendszereket használnának, melyek az egyes adatforrások igényeire specializálódtak.
Ennek előnye az volna, hogy nem csak hatékonyabban volnának tárolhatóak az adatok, de a felhasználók továbbra is könnyen hozzájuk férhetnének. Mindezzel pedig a környezetet is védenénk, hiszen a hatékonyabb adatközpontokból kevesebbre volna szükség.
Forrás: Doclernet.hu